Bemutatkozás


A pillanatok megörökítése, különösen az állatok és emberek társaságában történő fotózások alkalmával hoztam a döntést…fotózással szeretnék foglalkozni. Megszerzett tapasztalataimra építve hivatásos fotósoktól tanultam el a szakma titkait. Mindezeket a mai napig folytatom, úgy érzem, ennek az útnak nincs vége…
Úgy döntöttem, összekötöm a kellemest a hasznossal, és a marketinggel foglalkozó cégem mellett, hivatásos fotózásba kezdek. Egyértelművé vált számomra, hogy az állatok, emberek és a természet fotózását vállalom. Nem sok hajlam van bennem pszichológia vagy írói téren, de ha mégis meg kellene magyaráznom, hogy miért érzem úgy, hogy képes vagyok ezeket szívből csinálni…talán azt mondanám, mióta az eszemet tudom, rengeteg közösségi helyszínen fordultam meg, jöttek-mentek az emberek az életemben, mindenkinek egy egyedi, különleges énje van, ami mellé egy karakter is párosul. Ezeket az ember, vagy ezért vagy azért, de nem felejti el. Minden embert ötvöz egy aura maga körül, és ezekből vonjuk le az első konzekvenciát. Viszont, ha én ezeket lencsére véve többször megnézem,mindig más arcot látok. Gyermekkorom óta voltak kutyáim, macskáim. Nagyon rövid idő volt, mikor egyik sem szerepelt az életemben, akkor szegénynek is éreztem magam. Lehet mondani egy kutyára, hogy miért ugat, egy macskára, hogy miért nyávog, egy lóra, hogy miért nyerít….ezeket vagy szereted mindenestől, vagy nem a te műfajod. Hogy én mi lehettem előző életemben…passz…egy biztos, a legnagyobb boldogságot nekem ők jelentik. Végül a természet maradt. Nagyon korán elkezdtem megismerni hazánkat, az én családom nem egy otthonülős típus volt. Esetleg, ha betegek voltunk…mindig is a természetben töltöttem az időm nagy részét. A legkellemesebb pillanatokat, az életre szóló emlékeimet, ott éltem meg. Sajnos, nem mindig volt alkalmam, azokat megörökíteni, egyedül az emlékekben. Most viszont, amikor kiszabadulok a friss levegőre, kevés olyan négyzetcenti van, amit nem szeretnék megörökíteni. Mindenben meglátom a múltat, és kell nekem. Így vagyok ezzel, mint Magyarországgal, és mint, bármely külföldi országgal. Imádom a kihívásokat, olyan helyekre eljutni, ahol a madár is alig jár…